Fogyás szülés után
Kérdés
Jó napot kívánok, én 177 magas vagyok és világ életemben küzdöttem a súlyommal, mindig olyan 75 kg voltam, aztán fölkúsztam sajnos 82-83-ra, majd kismama lettem és felszedtem 14 kg-t, a kórház elhagyása utan 87 kg voltam, 16 hónapig szoptattam, ami idő alatt folyamatosan fogytam (édesseget nem ettem - minden mást igen) így lettem augusztusban 78 kg. Ahogy abba hagytam a szoptatást, azaz kicsit több mint 2 hónapja, csak úgy jönnek rám a kilók. Az étkezésem ugyanolyan, mint volt, most vagyok 82,5 kg. Elhatároztam, le kell fogynom, csinos szeretnék lenni. Mit tanácsol, mit iktassak ki az étrendemből vagy hogy csináljam? Köszönöm, Claudia
Válasz
Kedves Claudia!
Először is gratulálok a bébihez, továbbá az elhatározáshoz is, hogy fogyni szeretnél. A jelenlegi étrendedet nem ismerem, így nem tudom, hogy mi az, amit ki kellene belőle hagyni. Tanácsos a lehető legkevesebb szénhidrátot fogyasztani, a fehér kenyérféléket és a fehér cukrot teljesen kiiktatni, mert amellett, hogy hízlalnak, borzasztó egészségtelenek is. Étrendedben a húsfélék legyenek túlsúlyban, valamint a zöldségek. Igyál sok folyadékot, minimum három litert naponta, de lehet több is, legjobb, ha ez zöld tea és szénsavmentes ásványvíz vagy tisztított víz. Az almaecet nagyon jó arra, hogy csökkentse az étvágyadat és meggyorsítsa az anyagcserét. Minden étkezés előtt egy pohár tiszta vízben keverj el két mokkáskanálnyit. Zöld teát is naponta öt csészével megihatsz, nagyon hatékony zsírégető.
A fentieken kívül ne felejtsd ki a testmozgást. Legalább heti két alkalommal mozogj intenzíven. Legjobb a kardio edzés, melynek leírását itt találod:
http://www.fogyokura.org/zsiregeto_tornaSok sikert és kitartást kívánok!